Élménybeszámoló: Párizs (2. rész)

Kövesd a Fourelle Co.-t az Instagramon is!

10 évesen jártam először Párizsban, amikor az abádszalóki iskolámmal kijutottam. Nyertem egy országos rajzversenyt és a jó tanulmányi eredményeim miatt, Laonba mehettem egy hétre. Persze, leginkább rajzoltunk, múzeumokba jártunk, székesegyházakat látogattunk, legalábbis 10 éves koromból ezekre emlékszem. Aztán egyik nap elvittek Párizsba. Egyetlen helyre emlékszem belőle, arra amikor a Louvre-ban jártunk. Lacinak most is elmeséltem, hogy én kiskoromban régész akartam lenni, azon belül is egyiptológus. Amikor a többiek valami unalmas reneszánsz festménynél időztek, Laurácska lelépett a szarkofágokhoz, mint most is. A Mona Lisa előtt a fáraók sírhelyét kellett megmutatnom Lacinak.

  • A következő délelőttöt az Orsay múzeumban kezdtünk, ahol egy 2 órás vezetett túrán vettünk részt, egy guide-dal az impresszionisták között.

    Azt hozzátenném, hogy az egyik legnagyobb vágyam, egyszer elmenni pár napra Párizsba az egykori művészet-történet tanárnőmmel, hogy amit megtanultunk, együtt újra megnézhessük, átéljük!

  • Ezután egy gyorsat ebédeltünk és rohantuk a következő programunkra. Egy 4 órás biciklitúrára mentünk, kis csoportban, ami Párizs rejtett kincseit mutatta be. Abban megegyeztünk, hogy ez volt az egyik legjobb programunk a nyaralás során!

  • A túra során láttunk egy régi római színházat, tekertünk aranyos pici utcákban, ettük a leghíresebb macaronból és láttuk Johnny Depp és Vanessa Paradis dzsungeles, buja kis teraszát. A terasszal szemben voltunk a város egyik legrégebbi éttermében a Le Procope-ban, ahol 1686 óta fogadják a vendégeket és olyan történelmi hírességek ettek itt, mint Benjamin Franklin, XVI. Lajos, Voltaire és még sokan mások.

  • Este a Louvre tövében a jelenleg legfelkapottabb olasz étteremben vacsoráztunk, a Loulou-ban. Rengeteg infulenszer posztol innen, mert a kilátás csoda, hiszen jól látszik az Eiffel torony és a Tuilériák kertjében van.  Az ételek is rendkívül finomak, és az egész hangulat szuper romantikus.

  • Ennyi fért bele 3 napba, innen Lyon-ba mentünk egy éjszakára és Saint Tropez-ba egy hétre.A következő travel rész St. Tropez lesz. Remélem tetszett!

Ha a továbbiakban sem szeretnél lemaradni az enteriőr tippekről és egyéb újdonságokról, akkor csatlakozz a Fourelle Co. közösséghez! Iratkozz fel a hírlevélre, amit heti egyszer küldünk!