Az első estét a legjobban várt étterembe foglaltam. Amióta elolvastam Mireille Guiliano: “A francia nők nem számolnak kalóriát” című könyvét (aminek a hatására megkóstoltam, majd beleszerettem az osztrigába), azóta ide akarok eljutni. Az Huîtrerie Régis étterem egy pici zsákutcában van a Fény városának szívében, és olyan kevés asztal van, mint ahogy az a könyvben le volt írva. A tulaj is éppen olyan mogorva, csak és kizárólag a tengeri herkentyűi bontásával van elfoglalva. Épp azért volt nagyon jó, mert ezt vártuk, és azokat a finomságokat, amiket kihozott – természetesen pezsgővel párosítva.

Ha javasolhatom, akkor a belvárosban foglaljatok szállást, így gyalog könnyen elérhető nagyon sok minden. Persze, egyszer sem tudom kihagyni a Louvret, elképesztő, hogy mennyi csoda van ott. Azonban, most a nászutunkon inkább ettünk és élveztük a helyszíneket, amiket foglaltam. Ebédeltünk a Le Train Bleuben, ami azért is érdekes, mert a Gare de Lyon vasútállomáson van.Riksával mentünk a Louvretól, és tényleg azt hittem, hogy ez lesz életünk utolsó útja, úgy cikáztunk a dugóban! Megérkezve először picit furcsa volt, hogy a vonatok és a sok peronon várakozó között kellett felmennünk a lépcsőn, de belépve az ajtón elképesztő látvány fogadott. Az éttermet egy francia építész tervezte, Marius Toudoire, 1901-ben adták át, de akkor még úgy hívták, hogy Gare de Lyon büfé. A francia elit itt várakozhatott, amíg felszálltak a híres Párizs-Ventigmilia járatra, és leutazhattak a francia riviérára. Természetesen az ételek is isteniek voltak.

Ha javasolhatom, akkor a belvárosban foglaljatok szállást, így gyalog könnyen elérhető nagyon sok minden. Persze, egyszer sem tudom kihagyni a Louvret, elképesztő, hogy mennyi csoda van ott. Azonban, most a nászutunkon inkább ettünk és élveztük a helyszíneket, amiket foglaltam. Ebédeltünk a Le Train Bleuben, ami azért is érdekes, mert a Gare de Lyon vasútállomáson van.Riksával mentünk a Louvretól, és tényleg azt hittem, hogy ez lesz életünk utolsó útja, úgy cikáztunk a dugóban! Megérkezve először picit furcsa volt, hogy a vonatok és a sok peronon várakozó között kellett felmennünk a lépcsőn, de belépve az ajtón elképesztő látvány fogadott. Az éttermet egy francia építész tervezte, Marius Toudoire, 1901-ben adták át, de akkor még úgy hívták, hogy Gare de Lyon büfé. A francia elit itt várakozhatott, amíg felszálltak a híres Párizs-Ventigmilia járatra, és leutazhattak a francia riviérára. Természetesen az ételek is isteniek voltak.

Mindezek után sétáltunk, estére pedig foglaltam egy menő ázsiai fúziós étteremben. A Moloko Paris, Montmartre városrészben van, szuper zenéről, finom sushikról és egyedülálló koktélokról ismert. Van egy dögös fotósarok is kialakítva az étteremben, mivel innen indulnak a fiatalok bulizni.
Nagy nehezen bejutottunk a Moulin Rouge-ba, pedig nem sok esély van jegyet venni a nyári időszakban. Minden várakozást felülmúlt! Nagyon jól éreztük magunkat, kaptunk egy asztalt, egy üveg pezsgőt és vizet, majd csak élveznünk kellett a show-t. De még mennyire élveztük, fülig ért a szánk egész éjszaka!